Gondoltam mesélek egy kicsit az egyik kedvenc desztinációmról. Furcsa, hogy Hongkong a kedvenceim között van. Ha megkérdeznének 10 sztyuvit, abból egynek sem ütné meg még a top hármat sem. Én viszont szerettem. Számos kellemes és vicces emlékem kötődik ehhez a nyüzsgő metropoliszhoz, na meg számtalan dim sum veszett el itt bennem. A járat is elég egyszerű volt, vészesen hosszúnak sem nevezném, a hotel a városközpontban helyezkedett el, finomakat lehetett enni, közel volt a nagy parti negyed, a Lan Kwai Fong, így minden adott volt ahhoz, hogy a sztyuvi jól érezze magát.

Hongkong így elsőre nem hangzik egy érdekes helynek. Amit tudni lehet róla az, hogy itt a legmagasabb az egy főre jutó Rolls Royce-ok száma. A Hongkong név jelentése Illatos Kikötő. A hongkongiak gyakran játsszák szabadidejükben az egyik legzseniálisabb játékot, a madzsongot, amit kínai dominónak is neveznek. Ezt a játékot mi is gyakran játszottuk, mikor Szingapúrban éltünk. Az itteni kultúra egy sajátos keveréke a nyugatinak és az ázsiainak. A kínai családcentrikus, babonás hiedelmek és a brit gyarmati múlt hatására a modern nyugati világ egy sajátos keveréke alakítja az itteni mentalitást. A kínai 4-es szám és a halál szó jelentése nagyon hasonló hangzásúak, így olyannyira kerülik ennek a számnak a használatát, hogy még a liftekből is kimarad a négyes gomb, vagyis nincs negyedik emelet. Ezzel szemben az óiási felhőkarcolók és a számtalan gyorséttermek, mind a rohanó nyugati világot szimbolizálják.

Már rögtön az egyik legelső járatom idevezetett még kis zöldfülű tapasztalatlanként. Hongkongba ottani idő szerint késő este érkeztünk meg, viszont Dubaiban még korán volt, így nem voltunk álmosak. Két francia fiúval és egy horvát lánnyal elterveztük, hogy egy gyors tusolás után beugrunk a városba egy vacsorára és egy sörre. A két fiú már többször járt itt előtte, így tisztában voltak vele, hogy hova kell menni. Mivel a belvárosban voltunk elszállásolva, így nem kellett messzire gyalogolnunk a hoteltől ahhoz, hogy belekóstolhassunk a hongkongi éjszakába.

Nagyon tetszett a bár, ahová a fiúk vittek minket. Már teljesen elfelejtettem milyen is egy jó buli jó zenével. Dubaiban elég sznobok az emberek és a szórakozóhelyek is (még azért is fizetni kell, hogy leülhess). A zene sem szokott mindig tetszeni. Ekkoriban még nem fedeztem fel a Scho Cho-t :D. Ezen a csöppnyi kis hongkongi helyen végre olyan zene szólt, amit szeretek, az emberek (köztük rengeteg európai) felszabadultan táncoltak (abban a szerelésben, amiben jól érezték magukat és amihez éppen kedvük támadt, nem pedig magassarkúban és "mindentmutassmeg" ruhában) és nem voltak jelen a stírölő idegesítő Mohamedek és Gupták sem. Amint beléptünk, a pultos srác a kezembe nyomott egy pohár pezsgőt (a horvát lány is kapott). Ez már rögtön tetszett. Ladies night volt, mint kiderült.

A francia fiú nagyon benne volt a partihangulatban, gondolom már nem győzte kivárni a dubai Ramadan végét. Megállás nélkül kérte ki a whiskey-kólákat, valamint lelkesen ropta a tánctéren. A másik fiú és a horvát lány viszont hamar elfáradtak. A Ramadan az én partihangulatomra is erősen rányomta a bélyegét, így én is boldogan táncolgattam a francia fiúval. Azonban a horvát lány és a másik fiú otthagytak minket és hazamentek, nekem viszont hirtelen megjött a kedvem a partizáshoz, így mondtam a francia fiúnak, hogy nézzünk be a mellettünk lévő sztriptízbárba. Kíváncsi voltam az ázsiai változatra. Viszont nem akartak beengedni szinte egy helyre sem, csak busás belépő fejében, amihez nekem nem fűlött a fogam. Egy kisebbe mégis sikerült belépő nélkül bejutnunk, de az olyan is volt. Egy lélek nem volt benne és egyetlen lányka táncikált bikiniben egy nagyon pici színpadon. Így a madame hiábavaló könyörgése ellenére is gyorsan távoztunk onnan. A francia fiú kicsit megőrült az este végére és hazafelé menet kitalálta, hogy ellop egy minibuszt, ami éppen az utcán parkolt. Én nem tudom hogyan csinálta, de még az ajtót is sikerült kinyitnia és a vezető ülés mögé bepattannia. Úgy kellett rászólnom: "Francia fiú ne lopjál buszt!"

Ezután azonban sajnos két évig nem is jártam Hongkongban - akkor még nem rajongtam érte annyira, mint később. Majd ezt kaptam meg első járatomként business classon. Még rutintalanul battyogtam fel a lépcsőn az A380 felső szintjére. Sosem találtam semmit a galleyben, ami egyébként teljesen természetes, elsőre senki sem szokta tudni, hogy mi hol van. A szerviz menetével sem voltam teljesen tisztában, abba is belekavarodtam. Szerencsémre az egyetlen fiú businessen pont a buddymnak, társamnak volt beosztva, kivételesen meleg sem volt, arab sem. Mivel nem volt meleg, így volt aki segítsen és csinálja helyettem a dolgokat, mivel nem volt arab, így nem kellett attól tartanom, hogy majd nem sikerül lerázni. Ebben azért nem volt teljesen igazam, mint később kiderült. A fiú nagyon lelkesen mutogatta mi hol van, mit hogyan kell csinálni, sőt sok mindent még el is végzett helyettem, aminek felettébb örültem, ugyanis kissé el voltam veszve.

A leszállás előtti kb 1,5 órában a semmiből előtermett egy kérdéssel:

-Mit szeretsz inni?

-A vörösbor elég nagy kedvencem.

-Jó, melyik? A Shiraz vagy a Merlot?

-A Shiraz mindenképp. Az a legjobb.

Ennyi volt a rövid beszélgetés, majd nagy sebesen elrohant. Furcsállottam is ezt a légből kapott kérdést. 

Leszállás után a reptéren is folyton a sarkamban loholt, követett lelkesen mindenhova, mint egy hűséges kiskutya, a buszon is leült mellém. Nagyon sikeresen bebiztosította magának, hogy este elmenjünk együtt vacsorázni és császkálni. Én mindenképpen menni akartam, örültem, hogy van rá társaságom. Megérkezünk a hotelbe, várunk a becsekkolásra, a fiú félrehív, hogy mutat valamit. Majd távol a többiek fürkésző szeme elől, kicipzározza résnyire a cabin bőröndjét, kacsintva mondja, hogy kukkantsak bele. A kabinmellénye és sütőkesztyűje közé beágyazódva ott fekszik a business classról lenyúlt két üveg Shiraz. Nagyon elégedett mosollyal invitál, hogy mielőtt elindulnánk, menjek át az ő szobájába inni egyet. Hát én az életben nem lopnék alkoholt a gépről, sosem kockáztatnám ezt, de ha már a fiú elhozta, akkor kihasználom az alkalmat.

Erről eszembe jut egy nagyon híres történet, ami akkortájt pörgött nagyon crew körökben, amikor még elkezdtem repülni. Óriási botrány. Egyik járaton egy angol fiú (asszem angol, valami nagyon dirty nemzetiség az biztos) ellopott egy üveg Moet Chandont, mert tetszett neki egy moldáv lány. Meg is beszélték, hogy a layoveren együtt iszogatnak. Beültek valahol egy jakuzziba, iszogatták a gépről lopott pezsgőt, nagyon berúgtak. A lány a már félig üres üveggel a kezében, egy szál bugyiban és a céges kalappal a fején dülöngélve pózolgatott és mindeközben trágár szavakkal illette a céget. Mindezt a fiú megörökítette egy videó felvételen. A járat után a fiú hencegni akart egy pár barátjának a hódításával és elkezdte küldözgetni a videót. Addig járt kézről kézre a felvétel, míg el nem jutott valamelyik managerhez. A lányt azonnal kirúgták, mert látszott a feje is a videón. A felháborító a dologban, hogy a fiú maradhatott, mert neki csak a hangját lehetett hallani, így ő megúszta.

Ezt a kellemetlen gondolatot gyorsan elhessegettem, tudván, hogy nem tetszik a fiú, úgyhogy erre a lehetőségre esély sincsen még véletlen sem. Iszogattunk, majd elmentünk vacsorázni, ahol a fiú gálánsan fizetett, majd tovább haladtunk a hongkongi éjszakába. Jót buliztunk, majd valahogy sikerült lerázni és mentem aludni.

A gáz ott kezdődött, mikor másnap a járaton szokás szerint mindenhova követett és megkérdezte, hogy akkor mi fogunk-e randizni majd Dubaiban. Fú de ciki volt. Természetesen írt a járat után és elhívott randizni, de talán bunkó módon még csak nem is válaszoltam.

Egy másik francia fiús sztori is kötődik Hongkonghoz, de arról majd talán máskor.